Mottónk: Vigyázz a haladra, hogy újra megfoghasd nagyobbként.
Elsődleges szempontunk a kellemes és zavartalan kikapcsolódás mellett, egy emlékezetes horgászat biztosítása. A tavainkban található egyedülálló halállomány, több évtizedes kitartó és szakavatott munkának köszönhető, így különösen nagy odafigyelést kérünk. Ezeknek a gyönyörű halaknak a megóvása érdekében, a halak méretéhez és értékéhez igazodó szabályzatot hoztuk létre. Szeretnénk még sok évtizeden keresztül az a horgásztó maradni, ahol újabbnál újabb rekordok születnek. Ehhez elengedhetetlen az alapvető szabályok betartása, melyet az alábbiakban kívánunk részletesen bemutatni.
Foglalás
A Kovács-tavon 4 fő (Faházas, Bemutató), illetve 6 fő (Nomád) elhelyezésére alkalmas szállások állnak vendégeink rendelkezésére. Továbbá 2024-ben az un. Faházas tavon a VIP 1-2 állásra teljesen új házak kerültek kialakításra, melyek 6 fő részére is kényelmes horgászatot biztosítanak.
Indokolt esetben 12 éven aluli gyermek illetve nem horgászó felnőtt látogató a mindenkori díjszabásban meghatározott pótdíj fejében csatlakozhat horgász vendégeinkhez. Ezt minden esetben legkésőbb a megérkezés előtt egy nappal egyeztetni szükséges a Horgásztó személyzetével, ellenkező esetben a Kovács-tó nem vállal felelősséget az elhelyezés biztosításáért. Hálózsák használata minden szállóvendég részére kötelező, attól eltekinteni nem áll módunkban.
1. Ha még nem horgásztál nálunk: Kérjük, szíveskedj egy bemutatkozó e-mailt, megküldeni részünkre. Az e-mail tartalmazza: mióta horgászol, merre jársz horgászni, mi az egyéni ponty rekordod? Kérjük, csatolj hozzá minimum 5-6 db nagy halas képedet.
Fontos: Az e-mail küldése nem jelent automatikus foglalást! A képek és a beszámoló alapján bíráljuk el a horgászat lehetőségét. Az e-maileket a beérkezési sorrendben vizsgáljuk meg. A bemutatkozó e-mailben kérjük a megfelelő időpontok is kerüljenek megjelölésre.
Akik többször horgásztak a „nagy” tavakon és kölcsönös a megelégedettség, adott év január-február hónapban előfoglalási lehetőséget biztosítunk számukra.
2. A foglalás előtt mindenképpen meg kell ismerni és elfogadni a helyi horgászrendet (HHR) és a MOHOSZ országos horgászrendjét (OHR).
A foglalás igénylésével vendégeink kijelentik, hogy a HHR-t megismerték, az abban foglaltakat kötelezőnek ismerik el magukra, illetve vele érkező vendégeinkre nézve.
A honlapunkon szereplő foglaltsági táblázat megtekintése és amennyiben az előzőek alapján szükséges a bemutatkozó e-mail, akkor annak részünkre történő megküldése után, telefonos egyeztetéssel lehetséges a helyfoglalás a 06/30-337-9444-es telefonszámon.
A foglalásnál kérjük, szíveskedj figyelemmel lenni arra, hogy heti 2 váltási nap van (csütörtök és vasárnap), azaz ennek megfelelően minimum 3 vagy 4 napos tartózkodásra vonatkozó foglalásokat tudunk befogadni. (Csütörtöktől vasárnapig vagy vasárnaptól csütörtökig). Ez alól a Bemuta-tó képez kivételt, mert ott a foglalás a jelen pontban foglalt váltástól eltérő időpontokra is lehetséges.
Foglalást minimum 2 fő érvényes horgászengedéllyel rendelkező horgász esetében fogadunk be. Csak és kizárólag horgászati céllal foglalhatók a helyek. A nagytestű halakra tekintettel a horgászoknak potenciális segítséget kell tudni nyújtani egymásnak egy hal kifogása esetén, tehát követelmény, hogy mindkét személy jártas legyen a nagytestű halak horgászatában.
A foglalás leadása és annak befogadása után, a várható költségek 50%-át 14 napon belül a honlapon feltüntetett számlaszámra el kell utalni foglaló jogcímen. Az utalás közleményében szerepelnie kell a foglalást leadó nevének és a foglalt időpontnak a minél gyorsabb és könnyebb beazonosítás érdekében. A foglaló megfizetésére személyesen is lehetőség van a Kovács-tó recepcióján.
A foglalást átadni, eladni (közösségi oldalakon, csoportokban hirdetni) szigorúan tilos, kitiltással jár és a foglaló azonnali elvesztésével. A fent előadottak értelmében, más személynek való foglalásra sincs lehetőség. Erre tekintettel, a más horgásztól átvett foglalást nem áll módunkban figyelembe venni és visszatérítésre sincs lehetőség.
Kérjük a foglalás során légy figyelemmel arra, hogy a helyet lefoglaló személynek a horgászat megkezdésekor már jelen kell lennie és a horgászat teljes ideje alatt a helyszínen kell tartózkodnia.
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy a foglalásnál vedd figyelembe, hogy sátor állítása tilos, viszont egyeztetés után, pavilon felállítható. Házi állatot higiéniai és biztonsági okokból nem lehet behozni a területre! A 16 éven aluliak horgászatára a Kovács-tavon halvédelmi szempontok miatt csak a napijegyes „Csatornán” van lehetőség.
I. Kamerarendszer
Tájékoztatunk, hogy a Kovács-tó teljes területén kamerarendszer került kiépítésre a vendégeink biztonsága, valamint a területen érvényben lévő magatartási szabályok teljes mértékben történő megtartásának elősegítése és ellenőrzése érdekében. Mindamellett, hogy a területre belépők hozzájárulnak a felvételek rögzítéséhez, a kamerák pontos elhelyezkedéséről a jelen házirend (1-es számú melléklete /Kamera szabályzat/ nyújt teljeskörű tájékoztatást. A kihelyezett kamerákra mindezeken túlmenően egyértelmű jelölések figyelmeztetik vendégeinket. A kamerák által rögzített felvételeket 7 nap-ig őrizzük, melyet, amennyiben további őrzésükre okot adó körülmény (pl. hatósági megkeresés, káresemény kivizsgálása stb.) követően haladéktalanul törlésre kerülnek.
II. Érkezés
Kérjük, vedd figyelembe a jelen házirendben is feltüntetett érkezési és távozási időpontokat.
Javasolt érkezés max. 20-30 perccel a kezdő időpont előtt. A javasolt időpont előtt jóval korábban érkező vendégeink a büfénél vagy a horgászboltban tölthetik el a fennmaradó időt, mivel nincs lehetőség a jelen pontban megjelölt érkezési idő előtt elfoglalni a horgászállást, a karbantartási és/vagy takarítási munkák zavartalan elvégzése érdekében.
Érkezést követően a fennmaradó költségek kiegyenlítésén túl, további 10.000 Ft/fő összegű kauciót kérünk a recepción letétbe helyezni, mely a távozáskor visszafizetésre kerül teljes összegben, amennyiben vendégünk részéről károkozásra a tartózkodása időtartama alatt nem kerül sor.
Ezt követően kollégáink, ismertetik a vonatkozó szabályzatokat és a házirend lényeges elemeit valamint egyeztetik az érkező vendégek adatait. Ekkor kerülnek átadásra a bója fejek, illetve a mérlegelési lapok is. Megkérünk mindenkit, hogy a mérlegelési lapot pontosan vezesse (halfaj, súly, idő, csali és a fogó neve), mert ezek, a későbbiekben értékes statisztikai adatokat szolgálnak.
Miután minden adminisztráció sikeresen megtörtént, kollégáink felkísérnek a horgászállásra. A biztonságos és nyugodt horgászat érdekében önálló közlekedésre csak kifejezett előzetes engedély birtokában van lehetőség.
A felszerelések (többek között a V. pontban foglaltak) meglétét, a halőr a szállás elfoglalását követően ellenőrzi. Addig semmiképpen nem lehet megkezdeni a horgászatot. A halőrök jogosultak a horgász felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére és átvizsgálására.
III. Autó használata
A tó egész területére a KRESZ szabályai vonatkoznak, ittas állapotban, vagy bármilyen tudatmódosítószer befolyásoltsága alatt gépjárművet vezetni szigorúan tilos. A maximum megengedett sebesség 20km/h. A térkőre állni még kipakolás és parkolás céljából sem lehet.
A horgászállások megközelítésére autóval van lehetőség, azonban az autót az állások melletti parkolóban kell elhelyezni úgy, hogy a forgalmat még átmenetileg se korlátozza.
A tó területén - a tartózkodás időtartama alatt végig - tilos közlekedni autóval. Amennyiben rendkívüli esetben mégis gépjármű használatra kerülne sor, azt előbb telefonon jelezni kell a recepción.
Indokolatlan gépjármű használat miatt pótdíj kerül felszámolásra és a Kovács-tó személyzete kirívó esetben jogosult a vendéget a távozásra felszólítani.
A Kovács-tó területén azonban bármilyen robbanó motor nélküli, kétkerekű jármű használható a KRESZ szabályait betartva.
IV. Kötelező eszközök
Bár biztosítunk bizonyos halvédelmi eszközöket, azok megfelelő állapotáról érkezés után kérjük, szíveskedjetek meggyőződni és szólni az illetékes személynek, amennyiben bármilyen problémát észleltek. Amennyiben ezt elmulasztjátok, és emiatt káresemény történik, azért a felelősség Titeket terhel. (kártérítést kell fizetni)
Saját halvédelmi eszközök is használhatóak előzetes egyeztetés alapján.
V. Horgászat megkezdése
A felszerelések ellenőrzése és megléte (merítő, botok, stb.) után megkezdhetitek a horgászatot. A halőrök bármikor ellenőrizhetik a horgász felszereléseket.
Kérjük, tartsátok szem előtt, hogy esős időben a stég csúszásveszélyes lehet, ennek megfelelően lépjetek arra.
A tóban fürödni szigorúan tilos.
1. Etetés
A halak kondícióban tartásához, díjmentesen biztosítunk minden délután egy-egy vödör pellet-et állásonként, melynek teljes mennyiségét kötelező a következő adag pellet érkezéséig, (vagy távozásig) a tóba juttatni. Etetni kizárólag a csónakból és a stégről lehetséges, partról való etetés nem engedélyezett.
A Bemuta-tó (Feederes-tó): spomb, dobócső, pasztaólom, etetőkosár, PVA, parittya, katapult technikák és etetőhajó egyaránt használható. Csónak használata tilos.
A Faházas-tó: spomb, dobócső, pasztaólom, etetőkosár, PVA, parittya és a katapult technikák egyaránt használhatóak. Csónak használata engedélyezett bójázásra és etetésre, csónakkal a behúzás tilos. A faházas tavon kizárólag az etetőhajóval lehet behúzni! Etetőhajó használat a 2025-ös évtől engedélyezett!
A Nomád-tó: spomb, dobócső, pasztaólom, etetőkosár, PVA, parittya, katapult technikák és etetőhajó egyaránt használható. Csónak használata engedélyezett behúzásra is.
Az etetés mennyiségére korlát nincs, de időszakosan korlátozás elrendelésére kerülhet sor.
Kérünk, hogy ésszerű etetési mennyiséggel készüljetek. A hozott etetőanyagot, minőség-ellenőrzés céljából kötelező a halőr számára bemutatni.
Kutyatáppal való etetés és ismeretlen eredetű anyagokkal, por alapú etetőanyagokkal, élőcsalival, magvakkal, tigris mogyoróval etetni és csalizni szigorúan tilos.
2. Horgászat
Egy álláson maximum 6 bottal lehet horgászni, amiket őrizetlenül hagyni tilos és csak horgász felügyelheti őket.
A horgászat csak a stégről történhet a hal fárasztásával egyetemben, partról való horgászat tilos.
Kapás esetén, kérjük, a lehető legkörültekintőbben és megfelelő kímélettel és tisztelettel hajtsd végre a fárasztást. Horgásztárs segítségével ellenőrizd a merítéshez, mérlegeléshez és fotózáshoz szükséges eszközöket. Azokat tartsd használatra alkalmas állapotban és az erre a célra kialakított helyen.
A hal megszákolásánál segíts a horgásztársadnak a következőképpen:
Ismételten felhívjuk vendégeink szíves figyelmét, hogy munkatársaink a kihelyezett kamerákon minden megszákolt hallal való bánásmódot nyomon követnek a szákolástól a visszaengedésig.
3. Csónak használata
A csónak használatára kizárólag saját felelősségre van mód, betartva az Országos Hajózási szabályzatot és a VKT szabályait. Saját csónak, robbanómotor használata nem engedélyezett ugyanakkor saját elektromos motor használható, halőri ellenőrzést követően. Csónakos fárasztás nem engedélyezett. Indokolatlan csónak használat tilos. Vihar esetén a tilalmaknak megfelelően kell cselekedni. Javasoljuk, hogy a szektorbójától 5 m-t szíveskedjetek elhagyni mindkét irányból, a kellemetlenségek elkerülése végett. Éjszaka csónak használatára nincs lehetőség, napnyugta után és napfelkelte előtt semmilyen esetben sem lehet csónakot használni.
Csónakot csak és kizárólag mentőmellény használatával lehet igénybe venni. Kiskorú gyermek nem tartózkodhat a csónakban. A csónakot alkoholos és tudatmódosító szerek befolyásoltsága alatt használni szigorúan tilos.
Saját dőlő bója használata engedélyezett, ugyanakkor H-bója és más jelölő eszköz használata tilos.
A Nomád tavon az első perctől kezdve lehet használni a csónakot, etetéshez és behúzáshoz egyaránt szektoron belül.
A faházas tavon, a csónakhasználat napi 3 alkalommal engedélyezett. A csónakhasználatra megjelölt időpontok a faházas tavon reggel 7:00-8:00, 12:00-13:00 és délután 16:00-17:00.
4. Fotózás, fotó és média anyagok megjelenítése
A halat partra kivenni, valamint ott fotózni tilos, ezt kizárólag a vízben lehetséges. Drónok és testkamerák, akciókamerák használata nem engedélyezett.
A halat magára hagyni még rövid időre sem ajánlott.
Kizárólag esztétikus, megbecsülést és tiszteletet tükröző kép készülhet a halról. Háttér a víz és vízparti terület legyen, ahol zavaró, oda nem illő dolgok nem láthatóak (cigaretta, étel, ital stb.). Tilos a csonkítás, kopoltyúba nyúlás. Halat fotózás céljából átadni és letárolni szigorúan tilos.
Amennyiben a fotózás többszöri próbálkozásra sem sikerül, akkor ne erőltesd tovább a halat, hanem haladéktalanul engedd vissza. A halakat igyekezz minél hamarabb visszaengedni az életterébe, fotózás után egyből engedd vissza (szákolástól a visszaengedésig maximum 5-10 perc telhet el).
A fotók közösségi oldalon való felhasználása, reklámanyag közzétételéhez, termékfotózás (etetőanyag, csali stb.), cikkekhez való képanyag készítése a Kovács-tó üzemeltetőjének kizárólagos engedélyével lehetséges. Rossz hírnevet keltő fotók megjelenítése szigorúan tilos, akár jogi eljárást is vonhat maga után.
5. Viselkedési szabályok
Tekintettel arra, hogy a horgászat alapvetően egy csendes sport, ezért megkérünk, hogy kerülj mindenféle hangoskodást, másokat zavaró viselkedést, a mértéktelen alkoholfogyasztást. Bárminemű hangrendszer használata tilos!
Kérjük, ügyelj a környezet tisztaságára és a horgászhelyet olyan állapotban átadni, mint ahogyan átvettétek. Mobil WC és az illemhelyek használata kötelező.
Akit a halőreink úgy ítélnek meg, hogy túlzott mértékben fogyasztott alkoholt vagy tudatmódosító szereket és nem ura önmagának, az nem folytathatja a horgászatot és horgásztársaival együtt köteles a halőr utasításait követni. Együttműködés hiánya esetén a halőreink jogosultak hatósági intézkedések kezdeményezésére. A szabályszegés beismerését és a későbbi együttműködő magatartást enyhitő körülményként értékeljük.
A horgász minden esetben felelősséggel tartozik a vendégeiért (horgásztársaiért) és azok tetteiért.
Kérjük, amennyiben a házirendben, hivatkozott szabályzatokban foglalt kötelezettségek megszegését észleled, szíveskedj azt munkatársaink részére haladéktalanul jelezni, a mihamarabbi intézkedés céljából.
6. Látogató fogadása
Korlátozott létszámban lehetőség van látogatók fogadására. Kérjük, mindenképpen jelentsétek be a recepciónál az érkezésüket és a távozásukat. A látogatók csak nyitvatartási időn belül látogathatják a tavat és belépésükkel elfogadják a jelen házirendben rögzített szabályokat.
A horgász minden esetben felelősséggel tartozik a vendégeiért. A Te kötelességed a házirend megsértőjét figyelmeztetni, a szabálytalanságot haladéktalanul megszüntetni. Súlyos esetekben a halőrnek joga van a vendéglátó horgásszal és látogatójával szemben akár hatósági eljárást is kezdeményezni vagy a Kovács-tó elhagyására kérni.
7. Éjszakai etikett
Éjszaka semmilyen okból sem lehet csónakkal vízre szállni, valamint gépjármű használata is tilos! A Kovács-tó elhagyására zárás után csak indokolt esetben van lehetőség. Az ittas állapotban történő gépjárművezetés a tó teljes területén tilos. Ha valaki a figyelmeztetés ellenére ittas állapotban akarja elhagyni gépkocsijával a Kovács-tó területét, a halőr köteles hatósági intézkedést (rendőrségi bejelentés formájában) kezdeményezni.
Éjjeli horgászat akkor lehetséges, ha a kapásjelző beltéri egysége megfelelően működik és a horgásztársak közül legalább 1 fő potenciális segítő jelen van a fárasztástól a visszaengedésig.
Amennyiben kapás esetén megakasztás nem történik, a halőr felszólíthatja a horgászt és vendégeit a Kovács-tó elhagyására.
Az éjszakai horgászatra csak az előzőekben felsorolt esetekben van lehetőség.
8. Egyéb szolgáltatások
Zuhanyzási lehetőség díjtalanul, 0-24 órában biztosított, a recepció mellett található, erre kijelölt épületben. Kérjük a zuhanyzók használata során is tanúsíts figyelmességet és hagyd magad után tisztán.
Horgászboltot és a büfét a nyitvatartási időn belül lehet korlátlanul látogatni a többi szabályozás mellett.
Az egyéb szolgáltatásainkat (csónakmotor, akkumulátor, pellet, etetőhajó, tűzifa, elem) a horgásztó nyitvatartási idejében lehet igényelni, illetve cserét kérni.
A dézsafürdő használata során kérjük, hogy csak a fürdési időre vedd le a takarót, majd helyezd vissza. Kérjük, ügyelj a víz tisztaságára. A dézsafürdőt mindenki csak saját felelősségre veheti igénybe. Fertőző betegséggel vagy nyílt sebbel rendelkező személy, valamint 14 év alatti személy nem léphet a medencébe. Horgászat közben a dézsafürdő használata nem engedélyezett. A fűtéshez csak az üzemeltető által biztosított fát lehet alkalmazni. A medencébe lépés előtt a zuhanyzás és a fürdőruha mindenki számára kötelező. A medencében ételt és italt fogyasztani, dohányozni, alkohol és tudatmódosító szerek befolyása alatt belépni szigorúan tilos. Kérjük, a mások nyugalmát zavaró módon történő viselkedést mellőzni szíveskedj, a fürdőbe ne ugrálj, ne merülj alá.
VI. Távozás
Horgászat befejezésekor, összepakolás után, mielőtt elhagynád a horgászállást, minden esetben munkatársainkat értesíteni kell, az üzemeltető telefonszámán, aki ellenőrizni fogja a horgászhelyhez tartozó eszközök meglétét, a ház, stég és a csónak tisztaságát. Amelyik házhoz dézsafürdő tartozik, ellenőrzésre kerül a víz tisztasága is. A faházban elhelyezett berendezésekért, illetve az esetlegesen okozott károkért a horgászok felelnek és kártérítés fizetendő az esetleges károk megtérítésére. Távozás előtt a horgászok visszakapják a leadott dokumentumokat, illetve kauciójukat (amennyiben a ház tisztán lett átadva, illetve semmilyen kár nem keletkezett, viselkedésük megfelelt a szabályzatban leírtaknak).
VII. Egyéb rendelkezések
A Szabályzat módosításának jogát a Kovács-tó üzemeltetője fenntartja. Amennyiben a házirenddel kapcsolatosan bármilyen kérdés merül fel, azt kérjük telefonon vagy e-mailben tedd fel nekünk.
FIGYELEM! Kérjük, feltétlenül vedd figyelembe a fentebb leírtakat, mert szabályszegés esetén a kaució elvesztésével jár. A házirend megsértése extrém esetben akár kitiltással is járhat!
VIII. Értelmező rendelkezések
Tokaj, 2025.06.03.
Kovács Horgásztanya Kft.
képv.: Kovács Miklós ügyvezető